loader image

Szabadka Város Képviselő-testülete holnap tartja 45. ülését

Szabadka Város Képviselő-testülete holnap tartja 45. ülését

„Szabadka Város Képviselő-testülete csütörtökön tartja meg 45. rendes ülését, amelynek napirendjén összesen 13 pont szerepel. Ezen az ülésen fogadjuk el Szabadka város alapszabályának módosítását és kiegészítését, és rendeletet hozunk néhány rendezési terv, mindenekelőtt Felsőtavankút település általános rendezési tervének kidolgozásáról – mondta el dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke a Városháza médiaközpontjában ma megtartott sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette a városi képviselő-testület csütörtökre, 2024. április 4-ére 9 órai kezdettel összehívott 45. ülését.

Az elnök elmondta, hogy mivel a képviselő-testület előző, 44. ülésén eljárást indított a város alapszabályának módosítására és kiegészítésére, és hogy ezek a módosítások a köztársasági honvédelmi törvénnyel való harmonizációra vonatkoznak. Dr. Pásztor Bálint kiemelte, hogy ezekkel a módosításokkal az alapszabály részletesen és pontosan, a törvénynek megfelelően szabályozza majd a különböző helyhatósági szervek, elsősorban a városi képviselő-testület, a városi tanács és a polgármester hatásköreit hadiállapot és szükségállapot esetén.

„Ezeket a dolgokat a városi alapszabállyal is elő kell írni, amely eddig ebben a tekintetben nem állt összhangban az időközben módosított honvédelmi törvénnyel. A holnapi ülésen pedig ezt a feladatot is el fogjuk végezni“ – mondta dr. Pásztor Bálint.

Szabadka Város Képviselő-testülete a korábbi ülésein rendeletet hozott az önkormányzatunk területén található több település általános szabályozási tervének kidolgozásáról is, és most Felsőtavankúton van a sor.

„Ez a település most először kap majd egy ilyen átfogó tervet, amelynek 12 hónapon belül kell elkészülnie, tehát azzal a képviselő-testület következő összetételében foglalkozik majd. A holnapi ülés napirendjén szerepel továbbá egy részletes szabályozási terv kidolgozása közcélú és egyéb célú sport- és rekreációs komplexumok kialakítására és lehatárolására a Sétaerdő Helyi Közösségben, és ennek a tervnek a kidolgozására szintén 12 hónap lett megszabva” – mondta el dr. Pásztor Bálint.

Emellett a tanácsnokok döntenek majd Szabadka város középtávú tervéről is a 2024. és 2026. közötti időszakra.

„Szabadka Város Képviselő-testülete 2022. december 22-én fogadta el Szabadka város fejlesztési tervét a 2023-2032. időszakra. Ez egy stratégiai, hosszú távú fejlesztési terv, melynek keretben a képviselő-testületnek időszakonként rövidebb távú fejlesztési terveket kell. Ez a dokumentum néhány olyan beruházást is előirányoz, amelyeket 2026-ig kell megvalósítani, mint például: a vízellátó hálózat bővítése a Zorka és a Makkhetes helyi közösségekben, a sándori szeméttelep bezárása és szanálása és a palicsi orvosi rendelő megépítése“ – emelte ki dr. Pásztor Bálint.

Hozzátette, hogy a holnapi ülésen döntenek majd a Szabadka város helyi ombudsmanjáról szóló rendelet módosításáról is.

„Itt egyrészről az autonóm tartomány és az önkormányzat alkalmazottairól szóló törvénnyel való összehangolásról van szó, másrészről pedig – mivel Szabadka város területén a bunyevác nyelv is hivatalos használatba került – az ombudsmanról szóló rendeletet össze kell hozni ezzel a jogszabállyal is. Emellett elfogadjuk majd a helyi ombudsman múlt évi munkájáról szóló beszámolót is. Módosul továbbá a Szabadkai Városi Könyvtár alapszabálya is, és a holnapi, 45. ülés napirendjén szerepel majd néhány káderügyi határozat is“ – zárta beszámolóját dr. Pásztor Bálint.

Közölte továbbá azt is, hogy hacsak időközben nem írják ki a választásokat, a városi képviselő-testület következő, 46. ülését nem az első csütörtökön tartja majd meg, hanem május 10-én, pénteken.

Previous Stevan Bakić, Szabadka város polgármesterének húsvéti köszöntője

Суботица - Szabadka - Subotica © 2025. hu.subotica.ls.gov.rs Powered by DIGITALHOUSEPOWER