loader image

Bakić: Hős elődeink is nagyban hozzájárultak a fasizmus feletti győzelemhez

Bakić: Hős elődeink is nagyban hozzájárultak a fasizmus feletti győzelemhez

A fasizmus áldozatai emlékművének, valamint a sétaerdei pravoszláv temetőben a Vörös Hadsereg elesett katonáinak emelt emlékmű megkoszorúzásával ma Szabadkán megemlékeztek a fasizmus feletti győzelem napjától, május 9-éről. Szabadka Város Önkormányzata, a szabadkai polgárok és a Harcos Szövetség szabadkai szervezetének nevében a Stevan Bakić polgármester vezette küldöttség helyezte el a koszorút a fasizmus áldozatainak emlékművénél, a szerb kormány és az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet nevében Bojan Šoralov körzetvezető, az Orosz Föderáció belgrádi nagykövetsége nevében pedig Alekszej Ivanenko, a nagykövetség első titkára koszorúzott.

Bakić polgármester a Fasizmus áldozatainak emlékművénél tartott megemlékezésen a megjelentekhez szólva elmondta, hogy a fasizmus feletti győzelem napja, 1945. május 9-e az emberiség történetének egyik legfontosabb dátuma.

„Azon a napon, 79 évvel ezelőtt ért véget Európában a második világháború, ami az áldozatok számát, az anyagi pusztítást és a szenvedések mértékét tekintve az emberiség történetének legnagyobb és legkegyetlenebb háborús konfliktusa. A náci Németország és szövetségesei kapitulációjával végleg felbomlott a valaha egy országban létezett legszörnyűbb rendszer, amelynek következtében bizonyos vallású és nemzetiségű embereket tömegesen vittek koncentrációs táborokba, megkínozták, majd gázkamrákban megölték és hatalmas krematóriumokban elégették őket” – mondta Stevan Bakić.

E totális háború mögött, amelyben eltűnt a határ a fronton lévő katonák és a civilek között, hatalmas anyagi pusztítás, több mint 55 millió emberáldozat és rengeteg sebesült állt – mondta Bakić, és emlékeztetett arra, hogy a fasita haláltáborokban és börtönökben mintegy 12 és fél millió ember halt meg.

„A bátrak és elszántak között, akiknek egy szörnyű történelmi fordulóponton, az emberiséget megmentve, volt ereje és bátorsága szembeszállni a fasizmussal, és végül legyőzni azt, ott volt a mi népünk és országunk is. Emlékeztetnék arra, hogy a második világháborúban körülbelül 1,7 millió ember vesztette életét a volt Jugoszlávia területén. Derék elődeink – mint mindig – abban a véres időben is a szabadság, az igazságosság és az igazság oldalán álltak. Az áldozatoknak és bátorságuknak köszönhetjük a szabadságot, amelyben élünk, ezért ma is mélyen meghajlunk előttük” – mondta Bakić polgármester.

Hozzátette: a Németország és szövetségesei felett aratott történelmi győzelemhez Szabadka is hozzájárult, és az antifasiszta hagyományaira büszke és fasisztaellenes örökségét őrző városunk több mint hétezer polgára halt meg a második világháborúban.

„Rajtunk múlik, hogy továbbra is büszkén ápoljuk népünk antifasiszta koalícióban betöltött nagyon fontos szerepének emlékét, és az emberiség elpusztításával fenyegető baljós ideológia feletti győzelemhez való hozzájárulását. Tanúi vagyunk annak, hogy sajnos még ma is sokan megpróbálják átírni a tényeket, meghamisítani a történelmet és minimalizálni a szerb nép, valamint a dicső Vörös hadsereg szerepét a fasizmus elleni harcban” – hangsúlyozta Bakić polgármester.

Ma is tanúi vagyunk a fasizmus újjáéledésének, úgy a saját környezetünkben, mint azon kívül is, mondta a polgármester, és rámutatott, hogy ez elől soha nem szabad meghátrálni, mindig harcolni kell ellene, és ennek egyik módja az, hogy nem feledkezünk meg az fasizmus elleni harc áldozatairól és hőseiről, és ápoljuk emléküket, mint azt tesszük ma is.

„Ez rajtunk múlik, és ezúton szeretném kihangsúlyozni, ne engedjük, hogy a hazugság legyőzze az igazságot, és az áldozatokat hóhérokká nyilvánítsák. Rajtunk múlik, hogy nyíltan beszélünk-e erről. Az is rajtunk múlik, hogy továbbra is elkötelezettek legyünk a teljes igazság feltárása mellett a jasenovaci tábor és más kivégzőhelyek áldozatairól az usztasa Független Horvát Államban, egy fasiszta államban a volt Jugoszlávia területén, amint azt egyes szerzők állítják, kifejezett antiszerbizmus és antiszemitizmus uralkodott, ami súlyos méretű mészárlássá nőtte ki magát. A jasenovaci koncentrációs táborban, mint tudják, borzalmas bűncselekményt követtek el főleg a szerbek, zsidók és romák ellen” – hangsúlyozta Bakić polgármester.

Miközben emlékeztetett arra, hogy azoknak, akik a második világháborúban legyőzték a fasizmust, a szabadság, az igazságosság, a béke, és a népek közötti egyenlőség és önrendelkezési jog voltak a legmagasabb eszményei, rámutatott, hogy a mai Szerbia és annak vezetése is éppen ezekért az eszmékért küzd.

„Ez a tény sokakat zavar, de ez biztosan nem tántorít el bennünket attól, hogy kitartsunk ezen az úton, mint ahogy dicső elődeink is kitartottak – és győztek – a fasiszta megszállás ellen vívott szabadságharcban. Május 9-én ünnepeljük az Európa-napot is, amely köztudottan az antifasizmus örökségéhez kötődik. Boldog fasizmus feletti győzelem napját, és boldog Európa-napot, ami ennek a történelmi győzelemnek az alapjaira épült” – zárta gondolatait Stevan Bakić polgármester.

A Fasizmus áldozataink terén egybegyűltekhez szólt Aleksandar Toković, a Harcos Szövetség szabadkai szervezetének elnöke is.

A fasizmus áldozatainak emlékművén koszorút helyeztek el a Szabadkai Zsidó Hitközség, a Szabadkai Kommunisták – Tito Központ – Mini Jugoszlávia, a Dalmacija Hagyományőrző Egyesület, a Civil Háborús Rokkantak Szabadkai Községközi Szervezete, a Car Dušan silni 549. Hősi Gépesített Egység Egyesület, a Bajmoki tartalékos Tisztek Egyesülete, a Sveti knez Vladimir Szerb-Orosz-Fehérorosz Testvériség, a Szerb Szocialista Párt szabadkai szervezete, a Szocialista Mozgalom szabadkai szervezete, a Halhatatlan Ezred szabadkai szervezet és az Aleksandar Nevski Szerb-Orosz Baráti Társaság küldöttségei is.

Miután megkoszorúzták a fasizmus áldozatainak emelt emlékművet, felcsendült a szerb himnusz, Stevan Bakić polgármester és a Harcos Szövetség Szabadkai Városi Szervezetének elnöke elmondták beszédeiket és a Svetozar Marković Gimnázium diákjaji és Geza Babijanović költő előadták alkalmi műsorukat, a küldöttségek koszorúkat helyeztek el a Vörös Hadsereg elesett katonáinak emlékművénél is, a sétaerdei pravoszláv temetőben.

Previous Szabadkán bemutatták az Ügyelj arra, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral! projektet

Суботица - Szabadka - Subotica © 2025. hu.subotica.ls.gov.rs Powered by DIGITALHOUSEPOWER