loader image

Szabadka Város Képviselő-testülete rendes ülésének bejelentése

Szabadka Város Képviselő-testülete rendes ülésének bejelentése

Gyivánovity Dániel, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke a Városháza médiaközpontjában megtartott sajtótájékoztatón bejelentette a 6. rendes ülés napirendi pontjait, melyeket a tanácsnokok a december 18-án a 9 órakor vitatnak meg a Városháza dísztermében. Gyivánovity elmondta, hogy a képviselő-testület holnapi ülésén összesen 49 pontról folyik majd vita, rendeletet hoznak majd Szabadka város 2025. évi költségvetéséről és elfogadják azt, úgy ahogyan azt tavaly is tették, egészen karácsonyig, azaz december 24-ig.

Szabadka város 2025. évi költségvetése kiadásai és ráfordításai 8.851.596.000 dinárra, míg a bevételek és jövedelmek 8.596.246.000 dinárra lettek tervezve.

„Szabadka város 2025. évi költségvetése most is reális paraméterek alapján, teljes mértékben az illetékes szervek utasításai szerint készült, és megvalósítása várhatóan a jövő évben is közel 100%-os lesz“ – mondta Gyivánovity.

Megjegyezte, hogy biztosítva lettek a források a vízhálózat kiépítésére a Zorka és a Makkhetes helyi közösségekben, így a 2025. évre 100 millió dinár irányoznak elő ezek kiépítésére, míg a 2026. évben további 50 millió dinárt.

„Forrásokat különítettünk el és megbeszéltük a munkálatokat a vízellátó hálózat bővítésére a vámszabad területen működő gyárak további igényeinek kielégítésére. Emellett folytatódik a sándori szeméttelep rekultivációja, amelyre jelentős összegeket várunk a Környezetvédelmi Minisztériumtól” – emelte ki Gyivánovity.

A családok anyagi támogatása, illetve az ingyenes óvodai ellátás biztosítása után, a szabadkai gyermekes családok egy új támogatásban részesülnek, ugyanis jövőre minden általános iskolai diák ingyenes tankönyveket kap az önkormányzattól, melynek pénzelésére 101.650.000 dinár lett előirányozva.

„Jelentős a palicsi orvosi rendelő építése, ami a 2025. évben fog megvalósulni. A munkálatok befejezésére 73.5 millió dinárt különítettünk el, azaz az eszközök egy részét az idei, míg a másik részét a jövő évi költségvetésből különítjük el. Jelentős pénzeszközök kerültek elkülönítésre továbbá a vízvezetékkel kapcsolatos projektekre és a Magyarország-Szerbia IPA-Interreg projektekre” – fejtette ki Gyivánovity.

A holnapi képviselő-testületi ülésen többek között döntést hozunk négy rendeletről: a kommunális rend módosításáról és kiegészítéséről, a községi utak és utcák használati díjainak módosításáról és kiegészítéséről, a gyalogos övezetekről és a településeken keresztül történő teherközlekedésről Szabadka város területén, illetve a helyi kommunális illetékek módosításáról és kiegészítéséről is.

„A kommunális rendről szóló rendelet módosítását és kiegészítését összehangoljuk a 2018. óta meghozott jogszabályokkal, valamint a Szerb Kormány azon rendeletével, amellyel a szabadkai Radić fivérek utcáját jelentős kultúrtörténeti téregységgé nyilvánította. A községi utak és utcák használati díjairól szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendelettel meghatározásra kerülnek azon paraméterek, amelyek alapján a Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltető KKV elszámolja az út területrészeinek használatáért, az út melletti reklámtáblák elhelyezéséért fizetendő díjakat, illetve a nyilvános pályázatok lebonyolításának és a koncessziós elemeket tartalmazó köz-magánpartnerségek részletesebb feltételeit és kritériumait” – magyarázta Gyivánovity.

A tanácsnokok döntenek Szabadka városközpontja – III. övezet részletes szabályozási terve módosításának kidolgozásáról, ami az első lépés ennek a tervnek a kidolgozásában.

„Az előző tervben egy kerülőút is szerepelt, amely az új tervből törölve lett, mert az Y elágazás megépülésével a teherforgalom nagy része ki lett helyezve a városból, és többé már nincs szükség újabb kerülőútra. Ez jó hír azok számára, kiknek telkein át az adott kerülőút építését tervezték, mert erre már nem kerül sor, és azokat továbbra is szabadon használhatják lakhatási célokra. A terv kidolgozásának határideje a terv kidolgozásáról szóló rendelet hatályba lépésétől számított tizenkét (12) hónap“ – hangsúlyozta Gyivánovity.

Hozzátette, hogy a Zorka üzemi övezet részletes szabályozási tervének kidolgozásáról szóló rendelet szintén a terv kidolgozásának első lépése.

„A terv célja egy urbanisztikailag kedvezőbb terület létrehozása az egykori Zorka vegyi üzem problémájának megoldására. Tudjuk, hogy ezzel egy régóta fennálló problémát oldanánk meg ebben a városrészben és reméljük, hogy ezt sikerül megtennünk” – mondta Gyivánovity.

A tanácsnokok megvitatják majd a szabadkai önkormányzat elővárosi települései egy része gázközművesítésére vonatkozó javaslat elfogadásáról, a program meghozataláról és a stratégiai partner kiválasztásáról szóló rendeletjavaslatot is.

„Az elővárosi települések egy részének gázközművesítésével hozzájárulunk az önkormányzat teljes területének egyenletesebb fejlesztéséhez. Az újvidéki Srbijagas Közvállalat válaszában arról értesítette Szabadka várost, hogy a 2025-ös működési tervük keretein belül pénzügyi eszközöket különítettek el a gázhálózat kiépítésére Szabadka város területén. Mindez 15 elővárosi települést érint, Királyhalmát, Hajdújárást, Csantavért, Dusanovót, Visnyevécot, Mérgest, Tavankutat és ezt a teljes övezetet. Megítélésem szerint ez csodálatos hír és ez az, ami az elkövetkező időszakban ránk vár” – emelte ki Gyivánovity.

A képviselő-testület továbbá megvitatja Szabadka Város Közigazgatási Hivatala káderkinevezési határozatát is.

„A következő és káderügyi határozatát minden év végén meghozzuk, minek alapján tervezik a határozott és határozatlan idejű szerződéssel munkába állók számát. A tanácsnokok elő kerül a köz- és magánegyüttműködési szerződés végleges tervezetének jóváhagyására a közvilágítási rendszer ésszerűsítésére, fenntartására és részleges cseréjére, energiamegtakarítási intézkedésekkel Szabadka város önkormányzatának területén. Tehát, a szerződés egy részét megváltoztatjuk, melynek köszönhetően megtakarításokra kerülhet sor, ami az áramot illetve a villanykörtéket illeti“ – mondta Gyivánovity.

Megemlítette, hogy három napirendi pont alatt a tanácsnokok két közművállalat és egy közvállalat működési tervének módosítására adnak jóváhagyást.

„A szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV működési tervének második módosításával az alkalmazottak utáni költségekben és a hitelekre vonatkozó részben történik változás. Ami a Subotica-trans KKV-t illeti, változik a pénzügyi eredmény, mert változás állt be az előrejelzett hiány tekintetében, a tervezettnél nagyobb bevételek és kisebb kiadások folytán. A Szabadkai Távfűtőművek KKV-nál módosul a KKV működési terve a pénzügyi mérleg az és eredménykimutatás részében, ami az áruk, munkák és szolgáltatások beszerzésével kapcsolatos változásokból adódik. A képviselő-testület megvitatja a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat alaptőke-növelésének jóváhagyásáról szóló határozatot is, valamint rendeletet hoznak az anyakönyvi kerületekről és 34 káderkinevezési határozatról, amelyekkel többek között kinevezzük az intézmények igazgató- és felügyelőbizottságainak tagjait, mivel a mostani tagok mandátuma az év végén lejár” – fejezte be Gyivánovity.

Previous Lefektették az osztrák Feller új gyára alapkövét
Environmental Planning and Sustainability
Summer Nights at the Library
Metro Road Design Plan 2025
New Australian Economic Culture
List of City Weekend Celebrations
Urban Renewal Loans Available
New Industrial Boom 2025: Announcement
New Industrial Boom 2025: Announcement
Dalvan Museum Street Art View
Environmental Sustainability
Summer Nights at the Library
Metro Road Design Plan 2025
New ustralian Economic Culture
List of City Weekend Celebrations
Градоначелник Бакић се састао са представницима ромске заједнице
У Суботици промовисан национални модел дуалног образовања
Покрајински секретар Баста и градоначелник Бакић обишли реконструисану халу ТК Спартак
Председник Скупштине града др Балинт Пастор обишао завршне радове на фасади Градске библиотеке
Градоначелник Бакић: Честитам одбојкашима „Спартака“
Ускршња честитка председника Скупштине града Суботице др Балинта Пастора
Ускршња честитка градоначелника Суботице Стевана Бакића
Председник Скупштине града др Балинт Пастор обишао асфалтирану улицу Други виногради у Чантавиру
Васкршња честитка председника Скупштине града Суботице др Балинта Пастора
Васкршња честитка градоначелника Суботице Стевана Бакића
Градоначелник Бакић: Мала Босна ће имати примарну здравствену заштиту какву заслужује
Градоначелник Бакић присуствовао обележавању јубилеја Политехничке школе
Други „Тамбура инструментал фестивал”
Најављена овогодишња „Дужијанца”
Филмски клуб и Школа филма на Отвореном универзитету
Отворена изложба икона Данијеле Станкић Киш
Отворена изложба „Историја слободног зидарства у Србији“
Успешан наступ тамбурашког оркестра Гимназије на „Данима Балкана” у Минхену
„Суботица и Нанси: Сецесија на два различита дела континента“
Пријем делегације руског града Чајковски
Почела недеља кинеске културе
Суботици додељена бесповратна средства за реализацију пројекта „Разнобојна сарадња“
„Природа и човек“ у Градском музеју
Oдржана Јавна расправа о Нацрту закона о Меморијалном центру „Старо сајмиште“
Одржан концерт Наташе Тасић Кнежевић
Обилазак културних и образовних установа
Додељене награде и признања полазницима Ликовне радионице „ЕмАрт“
„Музеји за 10“
Покрајина подржала пројекат „Дигитална култура Суботица“
Посета Градској библиотеци
Посета Дечјем позоришту Суботица
Подршка младим уметницима
Уџбеници за ученике ромске националности
Компанија „Интерспорт“ донирала још 100 лопти основним и средњим школама
Бесплатни курсеви енглеског језика за ђаке у основним школама „Јован Микић” и „10. октобар"
Дипломе за најбоље младе математичаре
Донација књига за ђаке у Вишњевцу
Одржан јавни час на тему вршњачког насиља
Додељене дипломе и похвалнице ђацима за освојена прва три места
Додељени пакети уџбеника
Дуално образовање за округлим столом
Најбољим математичарима додељене дипломе
За високообразовнe установe 26 милиона динара
Школе у Суботици спремно дочекују почетак нове школске године
Посета Школском центру са домом ученика „Доситеј Обрадовић“
Обележен Међународни дан глувих и наглувих
Додељени пакети хране и хигијене социјално угроженим породицама
Обележен Европски дан борбе против трговине људима
Представљен пројекат „Људи у акцији“ (Aktion Mensch)
Геронтолошки клуб „Центар I" био домаћин Међуклупског такмичења у бриџу
Представљен летак у оквиру пројекта „Превенција и борба против трговине људима у Србији“
Одржана конференција „Безбедност и одговорност 2020“
Одржан округли сто на тему мера популационе политике
Пројекат Townlab MEET
Најављено обележавање Светског дана Црвеног крста и Недеље Црвеног крста
Реновиран пункт за поделу топлих оброка Народне кухиње у МЗ „Палић“
Одржан онлајн састанак локалних тимова за борбу против трговине људима
Светски дан борбе против трговине људима
Суботица представила мере популационе политике на “Данима породице”
Пројекат Интеркултурализам и антидискриминација у Суботици представљен у Скопљу
Обележен Међународни дан глувих и наглувих
Европски дан борбе против трговине људима
Годишњи састанак локалних тимова за превенцију и борбу против трговине људима
Отворено Привремено прихватилиште у Гајевој улици
Донација за Народну кухињу
Одржана „Војвођанска конференција о енергетици 2016“
Пријем за покрајинског секретара за привреду и туризам
Нови рачунари за ефикасније издавање грађевинских дозвола
Унапредити сарадњу на регионалним пројектима
Потписан уговор о бушењу и опремању два бунара на Водозахвату II
Умањене таксе за електронске пријаве права индустријске својине
Одржана завршна конференција програма „Само правно заокружена јавна својина је добра јавна својина“
Одржана седница Социјално-економског савета Града Суботице
Одржана седница Савета за запошљавање Града Суботице
Конкурс за помоћ пољопривредницима
Прегледне карте пољопривредног земљишта у државној својини, по програму за 2013. годину
Прегледне карте пољопривредног земљишта у државној својини по програму за 2018. годину
Izveštaj o kontroli plodnosti poljoprivrednog zemljišta na teritoriji Grada Subotice za 2018. godinu
Javni poziv za prijavu štete na poljoprivrednim usevima i višegodišnjim zasadima prouzrokovane 29.05.2019. godine na teritoriji Grada Subotice
Годишњи програм за 2019 годину - карте
Obaveštenje poljoprivrednicima u vezi zahteva za odobrenje kretanja
Обавештење о подршци пољопривредницима на територији Града Суботице
Извештај о стању нитратног азота у землљишту и прихрана озиме пшенице 2021.године на подручју Града Суботице
Počela sa radom AgroLIFE digitalna platforma
Akcija besplatne kontrole plodnosti zemljišta 2021. godine
Стање нитратног азота у земљишту и прихрана озимих усева 2022. године на подручју Града Суботице
Стање нитратног азота у земљишту и препоруке за предсетвено ђубрење јарих усева 2022. године на подручју Града Суботице
Радни састанак на тему интегрисаног развоја пограничног подручја
Оломоуц - Усамљена планета - скривени драгуљи Европе
„Драгуљи на прекретници векова – путовање кроз чудесан свет сецесије”
Делегација града Суботице у посети граду Бресту
Сарадња музичких школа из Суботице и Сегедина
„На кафу са суседом”
„Град бициклиста“ у Будимпешти
Лабораторија локалне демократије
Пријем за директорку Руског дома у Београду
Отворен 23. Фестивал европског филма Палић
Амбасадор САД Кајл Скот посетио Суботицу
Радни састанак са представницима братског града Сегедина
Амбасадор Ирана у посети Суботици
Међурегионална сарадња у области културе и туризма
Обележен Дан европске сарадње
Нови пројекат у области заштите животне средине везан за Палићко језеро
Специјални трицикл за Славка Адамова
Отворен фудбалски фестивал „Трофеј града Суботице 2017“
Победнички пехар репрезентацији Србије
Почео интернационални шаховски турнир „Mеморијал др Борише Караџића“
Додељена признања најбољим спортистима Суботице
Лампоне меридиан победник 45. Новогодишњег турнира у малом фудбалу
Горан Маринковић једногласно изабран за генералног секретара Спортског савеза Србије
Почиње 36. Војвођанска златна рукавица
Одржан велики час бокса у ОШ „Јован Јовановић Змај“
Србији победнички трофеј
Награђени најбољи спортисти у оквиру акције „Медаља Лајоша Вермеша“
Одржан „Дан пешачења“
Дарја Шувирдјонкова и Лазар Милићевић победници ИТФ турнира
Завршен 14. Кадетски фестивал Шаховског савеза Србије
Дефиле и свечани дочек фудбалерки Спартака
Србија освојила 27. Меморијал „Стеван Ћеле Вилотић“
Матурантски плес на Тргу слободе
Најављен фестивал Омладина
"Паркинг" помаже развој спорта у граду
Ефикасније прикупљање и селекција отпада
Акција чишћења и уређења града
Почела јесења акција чишчења и уређења града
Чишћење отворених канала
Саниран проблем одвода вода у МЗ "Ново село"
Нова "зелена острва"
Пролећна акција чишћења и уређења града
Озелењавање МЗ "Пешчара"
Покренут пројекат „Рецикленко“
Обилазак пречистача на Светски дан вода
Одржана 22. седница Скупштине града Суботице
Градоначелник Бакић честитао Ђурђевдан
Градоначелник Бакић отворио Првенство Србије у гађању ваздушним оружјем
Одржан 16. Меморијални турнир „Рефик Мемишевић – Брале“
Градоначелник Бакић: Девети мај је понос свих слободољубивих народа света
Отворен Пролећни фестивал цвећа
Градоначелник Бакић присуствовао отварању школске манифестације „Пројектна недеља“
Закључен Меморандум о разумевању између Града Суботице и аустријске компаније „Фелер“
Градоначелник Бакић примио одбојкаше суботичког Спартака
Честитка градоначелника Бакића поводом Међународног дана медицинских сестара
У Суботици одржано 91. Првенство Србије у рвању грчко-римским стилом за сениоре
Председник Скупштине града др Балинт Пастор одржао поздравни говор на отварању Академских дана Европског протестантског отвореног универзитета
Градоначелник Бакић: Суботица је била важан чинилац система одбране
Председник Скупштине града др Балинт Пастор свечано отворио Фестивал „Folk music fest“
Најављена 23. седница Скупштине града Суботице
Градоначелник Бакић са гостима из Градишке обишао Слободну зону и компанију „Аметек“
Савез српских удружења Севернобачког округа обележио крсну славу Спасовдан
Суботица обележила Спасовдан
Градоначелник Бакић: Остварење буџета за 2021. пут за планирање градског буџета у наредним годинама
Одржана завршна конференција пројекта Е2П2 који се спроводи у Суботици и Сатници Ђаковачкој
Градоначелник Бакић: Поносни смо на успехе суботичких тенисера
Градоначелник Бакић примио сениорску ватерполо репрезентацију Србије
Градоначелнику Бакићу уручена захвалница за подршку манифестацији „Дани Николе Тесле“
Отворен 29. Фестивал европског филма Палић
Градоначелник Бакић отворио Сеоске игре без граница у Бикову
Градоначелник Бакић најоштрије осудио одлуку Републике Хрватске да онемогући председника Републике Србије да посети Спомен-подручје Јасеновац
Победнички пехар касачке трке “Дужијанца” градоначелник Бакић уручио Браниславу Јокићу
Најављена 25. седница Скупштине града
Одржана 25. седница Скупштине града
Градоначелник Бакић: Сећањем на све наше жртве подсећамо себе на то ко смо, шта смо, одакле смо и куда идемо
Градоначелник Бакић: Моја врата су свим грађанима, па и пољопривредницима широм отворена и нема потребе за механизацијом у Штросмајеровој улици
Megtartotta 29. ülését Szabadka Város Képviselő-testülete
Dr. Pásztor Bálint, a képviselő-testület elnökének látogatása a Majsai Úti Általános Iskolában
Megnyílt a tizenegyedik Winterfest Karácsonyi Vásár
Idén sem lesz újévvárás a város főterén, az erre szánt összegben a fiatalok részesülnek és a beteg gyermekek
Megnyílt a Svetozar Miletić Alapítvány szabadkai irodája
Szabadka részt vesz a Fogyatékkal élők gazdasági megerősítése projekt megvalósításában
Az EU szerbiai delegációjának vezetője Emanuele Giaufret Szabadkára látogatott
44 lakás kulcsát adták át Szabadkán a Bosznia-Hercegovinából és Horvátországból menekülteknek
Az EU nagykövete, Jaksa államtitkár és Bakić polgármester ma meglátogatták a szabadkai regionális hulladéktárolót
December 10-e az emberi jogok világnapja - Közlemény
Bakić polgármester megnyitotta a szabadkai átmeneti hajléktalan szállót
Megkötötték a szerződést a Holiday Inn Express Subotica szálloda építésére
Dr. Pásztor Bálint átadta rendeltetésének a szabadkai zsinagóga audiovizuális prezentációját
Bakić polgármester fogadta Fatah Mahraz algériai nagykövetet
Bakić polgármester megtekintette a nemrég megépült csantavéri rendezvényteret
Megtartották a Palicsi és a Ludasi tó biodiverzitásának és vizeinek megőrzését célzó projektum zárókonferenciáját
Szabadka Város Képviselő-testülete holnap tartja 30. ülését
A képviselő-testület elfogadta a 2023. évi költségvetést
Bakić polgármester átadta az év legjobb szabadkai sportolója vándorserlegeket
Stevan Bakić polgármester karácsonyi jókívánságai
Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testülete elnökének karácsonyi köszöntője
Minőségesen és határidő előtt megtörténtek a szabadkai gázvezeték-hálózat csatlakoztatási munkálatai
Stevan Bakić polgármester és dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke megtartották a hagyományos újévi fogadást a tájékoztatási eszközök képviselői számára
A Szabadkai Szimfonikus Zenekar újévi gálakoncertjével elbűvölte a közönséget
Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testülete elnökének újévi köszöntője
Stevan Bakić polgármester meglátogatta a Szabadán 2023-ban elsőként született babát
Szabadka főterén rendezték meg a badnjak égetését
Bakić polgármester: Szabadka Város Önkormányzata folytatja családtámogató politikáját
Megemlékezés a szerb áldozatok tiszteletére a „Vihar“ fegyveres akció évfordulóján
Stevan Bakić polgármester és Igor Mirović tartományi kormányelnök megtekintette a Magyarkanizsai úton folyó munkálatokat és látogatást tett a Kolevka intézményben
Bakić polgármester átadta az év szabadkai sportolója vándorserlegeket
Stevan Bakić polgármester karácsonyi köszöntője
Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testülete elnökének karácsonyi üdvözlete
Évbúcsúztató koncert a Szabadság téren
A szabadkaiak trombitakoncerttel, keringővel és tűzijátékkal köszöntötték a 2024. évet
Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testülete elnökének újévi köszöntője
Stevan Bakić polgármester részt vett a szenteste tartott hagyományos tölgyfaégetésen a Szabadság téren
A Szent Száva tiszteletének szentelt hét a „Sricanje sa freske“ című kiállítással kezdődött
A női vállalkozások első digitális platformjának bemutatása Szerbiában és a régióban
Megkezdődtek a IX. Szent Száva Gyermeknapok a Matko Vuković Általános Iskolában
Korszerű turisztikai információs központ nyílt Szabadkán
43. ülését tartja a városi képviselő-testület
Szabadka Város Képviselő-testülete megtartotta 43. ülését
A Nagy Préló Napja, a bunyevácok nemzeti ünnepe
Stevan Bakić polgármester: „Szerbia győzni fog“
Mirović és Bakić megtekintette a Szabadkai Népszínház épületének befejező munkálatait
A képviselő-testület csütörtökön tartja 44. ülését
A képviselő-testület megtartotta 44. ülését
Stevan Bakić polgármester nőnapi köszöntője
Bakić polgármester üdvözlete a ramadán hónap kezdete alkalmából
Bakić polgármester részt vett a Vegyészeti és Technológiai Iskola napjának megünneplésén
Bakić polgármester megnyitotta a hagyományos 25. Szuper Enpi Karate Kupát
Bakić polgármester megtekintette a Lermontov utca aszfaltozásán végzett befejező munkálatokat.
Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testülete elnökének húsvéti üdvözlete
Stevan Bakić, Szabadka város polgármesterének húsvéti köszöntője
Szabadka Város Képviselő-testülete holnap tartja 45. ülését
Szabadka Város Képviselő-testülete megtartotta 45. ülését
Bakić polgármester fogadta a roma közösség képviselőit
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Szabadkán a Tudomány és Innováció Napját
A Postatakarék bankfiókot nyitott a Városháza földszintjén
Bakić polgármester üdvözlete a böjt megtörésének ünnepe alkalmából
Megkezdődtek a Tanuljunk együtt projekt keretében megvalósuló projekttevékenységek
Stevan Bakić polgármester a Szabadkai Építőmérnöki Kar fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen
Stevan Bakić polgármester átadta a korszerű tűzoltókocsi kulcsait a szabadkai Matica Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek
Dr. Pásztor Bálint, a képviselő-testület elnöke összegezte a mandátumát 2020. óta töltő testület munkájának eredményeit
Bakić polgármester: Napjainkban, amikor nem könnyű Szerbia barátjának lenni, Ciprus támogatása különös értékkel bír
Bakić polgármester fogadta Nagy Varga Krisztina Európa-bajnoki ezüstérmes ökölvívónőt
Szabadkán bemutatták az Ügyelj arra, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral! projektet
Bakić: Hős elődeink is nagyban hozzájárultak a fasizmus feletti győzelemhez
Bakić polgármester: Srebrenicában nem történt népirtás!
Stevan Bakić polgármester részt vett az Egészségügyi Középiskola napjának megünneplésén
Gyászmisével egybekötött megemlékezést tartottak Jovan Dimitrijević, Szabadka első szerb polgármesterének tiszteletére
Bakić polgármester: A szabadkaiak sport iránti szeretete mérhetetlen
Bakić polgármester: Tettekkel bizonyítjuk, hogy gondoskodunk a helyi közösségek egyenletes fejlesztéséről
Bakić polgármester Újzsedniken megnyitotta a 4. Žedniki Népi Sportjátékokat
A Szabadkai Közkórházban megkezdték a vizsgálatokat a legkorszerűbb technológiával működő mágneses rezonanciával
Átadták a Szabadkai Zeneiskola növendékei által szerzett díjakat
Megtartották a sorrendben negyedik Palićke notice zenei gyermekfesztivált
A Kolo együttes emlékezetes estével örvendeztette meg a szabadkaiakakat
Megemlékezés a szabadkai zsidók deportálásának 80. évfordulójáról
Szabadka Város Képviselő-testületének alakuló ülése
A 7. Szabadkai Félmaraton megrendezésében részt vevők munkaértekezlete
Bejelentették Szabadka Város Képviselő-testületének 2. ülését
A képviselő-testület új elnöke ünnepélyes keretek között átvette a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány elnöki tisztségét
Szabadka Város Képviselő-testülete megtartotta második ülését
Megemlékeztek a Vihar fedőnevű hadművelet 29. évfordulójáról
Gyivánovity Dániel, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke átadta a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjakat
Lezajlott a 2024-es Dužijanca központi ünnepsége
A bunyevác közösség megünnepelte a Dužijanca napját
Ünnepélyesen megnyílt a 23. Interetno fesztivál
Régiségvásárt tartottak a város központjában
Szeminárium indult a holokausztról és az emberi jogokról
Lezajlott a hetedik Szabadkai Félmaraton
VÁROSNAPI PROGRAM 2024.
A képviselő-testület ünnepi üléssel emlékezett meg a város napjáról
Megkezdődött azAleksandrovačka bara szanálása
Megkezdődött az Ivan Sarić Műszaki Iskola oktatóközpontjának a kiépítése
Bejelentették Szabadka Város Képviselő-testületének 4. ülését
Szabadka Város Képviselő-testülete megtartotta 4. ülését
A Svetozar Marković Gimnázium megünnepelte az iskola napját
Vučić: November 24-én megnyílik a gyorsvasút Újvidék és Szabadka közötti szakasza
Szabadka a legjelentősebb nemzetközi ingatlan- és befektetési vásáron Münchenben
Szabadka fasizmus alóli felszabadulásának 80. évfordulója
Szabadkán is áthaladt a békét jelképező fáklya
Ismét kezdetét vette a közlekedésbiztonság népszerűsítésének új ciklusa
Bakić polgármester: a jasenovaci tábor egyik haláltáborhoz sem hasonlítható - sem az áldozatokat- sem a megkínzottak számát, sem a kínzási módszereket illetően
Bemutatták az OPTI-BIKE 3 IPA projektet
Szabadka polgármestere: Nagy Varga Krisztina és Marko Pižurica a szerb ökölvívás jövője
Megemlékezés az 1944/45-ös áldozatokról
Bejelentették Szabadka Város Képviselő-testületének ötödik rendes ülését
Megtartották a Szabadka Város Képviselő-testületének 5. rendes ülését
Stevan Bakić polgármester ünnepélyes keretek között nyitotta meg az újonnan épült SUper Shop bevásárlóközpontot
Megemlékeztek Szabadka nagy háborús felszabadulásának 106. évfordulójáról
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a dalmát hagyományápoló estet
Koszorúkat helyeztek az Akasztottak Balladája szoborcsoportjánál
A küldöttségek megkoszorúzták I. Péter király emlékművét
A Közlekedésbiztonsági Ügynökség Karavánja rendezvény nyertesei
A kecskeméti diákok fogadása
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Megrendezték a Mikulásfutást Palicson
Bakić polgármester megnyitotta a Szerbiai Hivatásos Bábszínházak 55. találkozóját
Az újvidéki tragédia okán elmarad az újévvárás Szabadka főterén
Az emberi jogok nemzetközi napja
Bakić polgármester körbejárta a Szegedi úti kerékpárút felújítási munkálatait
Lefektették az osztrák Feller új gyára alapkövét
Szabadka Város Képviselő-testülete rendes ülésének bejelentése

Szabadka városa

loader-image
Subotica
05:12, 12/22/2024
temperature icon 0°C
ведро небо
Sunrise Sunrise: 07:21
Sunset Sunset: 15:58

Суботица - Szabadka - Subotica © 2024. hu.subotica.ls.gov.rs Powered by DIGITALHOUSEPOWER