Szabadkát ma a futás, a sport és az összetartozás szelleme járta át, hiszen a kilencedik Szabadkai Félmaraton által a város újra megmutatta, hogy ez Szerbia egyik legnagyobb és legjelentősebb futóversenye. A város utcáit ellepték az országból és a régióból, valamint számos európai országból és a világ minden tájáról érkező profi és hobbifutók, gyerekek, illetve sportkedvelők. A több mint 1.700 résztvevőt számláló félmaraton pedig újfent igazolta, hogy az esemény évről évre egyre több embert vonz.

A verseny, amely hagyományosan a városnapi ünnepségsorozat nyitóeseménye, az idén létszámrekordot döntött, és a gyermekfutamok is rendkívül népszerűnek bizonyultak. A Horizont Sportegyesület szervezői minden korosztály számára készültek programmal: a 21 kilométeres központi félmaratoni futamtól kezdve, a 10 és 5 kilométeres távokon át, egészen a legkisebbeknek szóló hagyományos Active Kids Run megmérettetésig és a babák mászóversenyéig.
Különleges volt a hangulat az idei versenyen és ez a teljes útvonalon végigkísérte a mezőnyt. A szurkolók mellett a pálya mentén frissítőpontok is álltak, ahol DJ-k és zenészek léptek fel. A rajt-cél zónában, a Városháza előtti kék szökőkútnál egy pihenősarkot is kialakítottak, ahol dzsessz-zenekar szórakoztatta a versenyzőket és a közönséget, a lefutott táv után pedig a résztvevők pitével, gyümölccsel és frissítőkkel pótolhatták az energiát.
Az idei félmaratonnak erős történelmi tematikája is volt. A pólókon és az érmeken Ivan Sarić alakja jelent meg, amellyel a híres szabadkai sportoló születésének 120. évfordulójáról emlékeztek meg. Az érmeken a Városháza is helyet kapott, a szervezők pedig különös figyelmet fordítottak a művészi kivitelezésre és a finom részletekre, hogy az idei elismerés méltó emlék legyen a rendezvény kilencedik futamáról.
A nap fő versenyszámában, a magyarországi Szilágyi Péter aratott győzelmet a férfiak mezőnyében, aki 1 óra 17 perc 42 másodperc alatt futotta le a 21 kilométeres távot.

„Jó volt a hajrá, bár a vége felé a lábaim már kezdték felmondani a szolgálatot. Természetesen elégedett vagyok, mert sikerült a tervezett időn belül befutnom” – mondta Szilágyi.
A női mezőnyben a szabadkai Nora Trklja Boca diadalmaskodott az 1 óra 24 perc 10 másodperces idejével. Számára a győzelem különösen megható volt, mivel tősgyökeres szabadkai.

„Életem több mint felét ebben a városban töltöttem. Jelenleg Belgrádban élek, és évek óta a Crvena zvezda színeiben futok. Magam sem tudom, hányadszor futom le a Szabadkai Félmaratont. Két évet kihagytam, igazoltan. Nem tudom leírni, mekkora öröm ez, alig tudom visszatartani a könnyeimet: a szülővárosom, az édesanyám, aki néz engem, a családom, akik szurkolnak… Köszönöm a támogatást minden embernek és a szervezőknek” – üzent Nora Trklja Boca.
A 10 kilométeres futamon a férfiaknál az oroszországi Jurij Kotov győzött a 31 perc 28 másodperces idejével. Ő először szerepelt Szabadkán, de Szerbiában már az ötödik alkalommal.
A női mezőnyben Bognár Csilla volt a legjobb, aki 40 perc 34 másodperc alatt futotta le a távot. Bognár magyarkanizsai származású, de jelenleg Budapesten él.
A 5 kilométeres távon a férfiaknál Denis Firulović aratott diadalmat, aki pontosan 16 perc alatt teljesítette a futamot. Firulović kladovói származású. Románia színeiben versenyez, és korábban már volt bajnok ebben a számban.
A nőknél ugyanezen távon Nina Bokan győzött, 21 perc 24 másodperces időt érve el.
Az idei félmaratonnak egy érdekes nagykövete is volt Igor Todorović személyében, aki valójában a Dr. Iggy táncegyüttes frontembere, és aki először vett részt a Szabadkai Félmaratonon. Ő az 5 kilométert lenyűgöző idővel, 24 perc 45 másodperccel futotta le.

A gyermekfutamot megelőzően a Városháza előtti parkban Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezete, a Palicsi Állatkert és a Szabadkai Félmaraton szervezői közösen mutatták be a Majestic ZOOs nevezetű projektet. A kezdeményezés kiemelt célja a családbarát programok fejlesztése, valamint a határ menti térség közös turisztikai kínálatának népszerűsítése.
Božidarka Golubović, Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetének igazgatónője kiemelte, hogy éppen a családbarát programok állnak a projekt, illetve a város teljes idegenforgalmi stratégiájának középpontjában.
Elmondása szerint a turisztikai mutatók bizakodásra adnak okot, hiszen azt jelzik, hogy a 2026-os év Szabadka egyik legsikeresebb esztendeje lehet.

„Biztos vagyok benne, hogy ez lesz az egyik legsikeresebb turisztikai év, mert a mutatók valóban impozánsak: több mint 99.000 látogatást és 180.000 vendégéjszakát regisztráltunk. Ezzel a projekttel a családbarát turizmus népszerűsítésében nyitottunk új fejezetet városunkban” – mondta Božidarka Golubović.
Sonja Mandić, a Palicsi Állatkert igazgatónője kiemelte, hogy az intézmény elnyerte az arany fokozatú Family Welcome tanúsítványt, amely egyfajta koronája a Majestic ZOOs projektnek, valamint az állatkert erőfeszítéseinek.

„A Szabadkai Félmaraton szervezőivel való együttműködésnek köszönhetően – az első verseny óta hagyományosan – a gyermekfutamok valamennyi résztvevője, valamint a rajtszámukat felmutató felnőttek ma és holnap ingyenesen látogathatják az állatkertet. A Palicsi Állatkert, mint sajátos turisztikai célpont, ilyen módon szeretne részt venni ebben a város számára jelentős eseményben, és legalább még egy napra maradásra bírni a turistákat” – mondta Sonja Mandić, majd bejelentette, hogy a Majestic ZOOs projekt keretében épült állatkerti létesítmények a jövő héttől kerülnek használatba.
Živica Savin, a Szabadkai Félmaraton főszervezője úgy értékelte, hogy a kilencedik félmaraton különösen kiemelt jelentőségű, hiszen ez az első alkalom, hogy a Szabadkai Félmaraton a Family Welcome tanúsítvány birtokosaként fogadja a résztvevőket.
Elmondása szerint a regisztrált résztvevők száma elérte az 1.857-et, míg a rajtvonalhoz mintegy 1.700 futó állt oda.
Hozzátette, hogy a mai naptól megkezdődtek a nevezések a jubileumi, 10. Szabadkai Félmaratonra.

„Érdekesség azonban, hogy ezúttal éjszakai verseny lesz, amely 20-tól 23 óráig tart majd. A szervezés pedig attól függ, hogy a városvezetés velünk együtt karöltve mekkora részt tud ebben vállalni. Mindenesetre a megállapodás megszületett, megnyitottuk a nevezést, és az emberek már el is kezdtek regisztrálni” – mondta Savin, majd bejelentette, hogy a Szabadkai Félmaraton jubileumi, tizedik futama egy teljesen másfajta sportrendezvény lesz, egyedi érmekkel, pólókkal és éjszakai zenei programmal.

