A Vihar fedőnevű hadművelet során elhunyt szerb áldozatokra emlékeztek a 30. évfordulón a Városháza kék termében megtartott „Az emlékezés a fiatalok feladata, a jövő záloga” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen, a Városháza díszbejárata előtt megrendezett „Az emlékezés kultúrája: a Vihar fedőnevű hadművelet fényképekben“ elnevezésű kiállításon, illetve a Városháza dísztermében megtartott tribün keretein belül, ahol Miroslav Karan, az Észak-bácskai Szerb Egyesületek Szövetsége elnöke, Ljubica Bertović, az újvidéki Svetozar Miletić Alapítvány szabadkai irodája vezetője, Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, és Dragoslav Bokan szerb rendező és író mondtak beszédet és ahol átadták a „Pakračka gramata“ elismerést.
Bakić polgármester arról beszélt, hogy 1995. augusztusában, pontosan 30 éve a krajinai szerbek ezreit űzték el az évszázadok óta otthonukként szolgáló területről. Azok, akik a sanyargatásokat túlélték a Boszniai Szerb Köztársaságban és a Szerb Köztársaságban leltek menedékre. Ma csendben és tisztelettel emlékezünk a szerb nép modernkori történelmének egyik legnehezebb pillanatára. A Vihar fedőnevű hadművelet többezer áldozatot, lerombolt otthonokat, felégetett templomokat és elűzött családokat hagyott maga után.
„A mai napig sem vonták felelősségre az összes bűnözőt, akik betegeket, öregeket, nőket, gyerekeket és földműveseket kényszerítettek arra, hogy elhagyják otthonaikat, és mindent, amit szereztek traktorokra pakolják és magukkal vigyék a bizonytalanságba. Még ma is élénken élnek bennünk a tévében látott felvételek, ahogy egy teljes élet felfér egy traktorra, közben könnyektől maszatos gyerekfejek kandikálnak ki a dobozok, takarók és a családi ünnepek ikonjai közül” – mondta Bakić.
Ma azért gyűltünk itt össze, hogy megemlékezzünk népünk erőszakos kitelepítéséről Dalmácia, Banija, Kordun, Lika és Nyugat-Szlavónia területeiről, amely európai viszonylatban is egyedülálló volt. Itt, a végtelen síkságon a menekültek gyermekei mára felnőttek. Ma azok, akik maszatosan, de büszkén, szomorúan, mégis eltökélten érkeztek ide, viszik tovább népük dicsőségét a tudomány, a kultúra, a sport, az oktatás és a politika területein.
Kiemelte, hogy azok leszármazottai, akik túlélték az usztasa halálárkokat, táborokat, a golyókat és a mészárlásokat maguk is mártírokká váltak. Szenvedésüket és fájdalmukat azonban nem a felejtés emésztette fel, hanem a megújulásra, a Szerbia iránti őszinte szeretetre és elkötelezettségre fordították, amit az ország teljes szívéből viszonoz.
Bakić polgármester hangsúlyozta, hogy „ma miközben a Vihar hadművelet áldozataira, a felégetett házakra és az elnéptelenedett szerb városokra és falvakra emlékezünk, az egész népünk könnyezik. Megbocsátást fogadunk, nem pedig felejtést, és határozottan üzenjük mindenkinek, hogy egy újabb Viharra soha és sehol nem kerül sor, mert Szerbia és a szerb nép ezt nem fogja engedni. Utunk, Szerbia útja tövissel van felszórva, de elvezet a célunkhoz, a biztos és biztonságos jövőbe.”
Azt azonban kihangsúlyozta, hogy a hite által hirdetett megbocsátás ellenére erős ellenérzést érez, és „soha nem fog megbocsátani nekik, elfelejteni pedig még kevésbé”
„Amikor csak lehetőségük adódott, öltek minket. Amikor csak lehetőségük adódott, mészároltak minket. Amikor csak lehetőségük adódott, el akartak minket pusztítani. Nem fogom nekik még egyszer megadni ezt a lehetőséget. Ma este is láthatták, hogyan viselkedik az a kis csoport. Még ma este sem engedik, hogy békében gyászoljuk áldozatainkat. Nézzék meg ezt a tiszteletlenséget! Közben a békés együttélésről prédikálunk. Az, hogy egy szerb elmondja az igazat, problémát okoz. Azt mondják, támadok! Emlékezzenek a 15. alkalommal megrendezett Banijai prélón elmondott beszédemre! Miben tévedtem? Örülnék, ha tévedtem volna, de sajnos nem így van. És még ezután fognak csak igazán meglepődni. Én pedig még csak most fogom igazán kifejteni a véleményem. Csak arra a pillanatra várok, amikor még többet mondhatok. A történelem iróniája, hogy azok, akik el akartak pusztítani, akik mészároltak és öltek, az ENSZ-ben versengtek azért, hogy beterjesszenek egy nyilatkozatot, amellyel népirtóknak nyilvánítanak bennünket. Az én szerb népemet, amely mindig az igazság és a szabadság oldalán állt, amely mindig a győztesekkel volt, és amely mindig győzött! Most is győzni fogunk! Szerbia győzni fog, a szerb nép győzni fog!” – hangsúlyozta Bakić polgármester.
Emlékeztetett, hogy augusztus 4-én kora reggel a horvát erők megtámadták a Krajinai Szerb Köztársaságot, és megkezdték a második világháború utáni legnagyobb etnikai tisztogatási akciót Európában, melynek során a szerbeket elűzték azokról a területekről, amelyeket évezredeken át laktak.
Azért vagyunk itt, hogy megemlékezzünk testvéreinkről, akik keresztények keze által, nem pedig egy ismeretlen nép vagy hit által szenvedtek. Egy újabb történelmi igazságtalanság a sorban, hogy a szomszédos állam a tehetetlen és fegyvertelen néppel szemben elkövetett tettét a legnagyobb győzelemként ünnepli. Miközben ma minden áldozatért és szeretteinkért imádkozunk, nem a konfliktusok elmélyítése vagy újabb háborúk indítása a célunk. Mégsem veheti el tőlünk senki azon jogot, hogy emlékezzünk a gonoszságra, amely akkor népünkre zúdult, és nem róhatják fel nekünk, amiért az emlékezés kultúráját erősítjük” – mondta Bakić.
Hozzátette, hogy ma este azért gyűltünk össze itt, azon a helyen, ahol évszázadok óta együtt élünk, egymásra utalva, hogy elmondjuk népünk szenvedés és áldozatok árán sokszor szerezett már pillanatnyi szabadságot és feltámadást és hogy hiszünk az isteni igazságszolgáltatásban, mert az emberi igazságosság megannyiszor cserben hagyta a szerb népet.
„Sem Dalmáciában, sem Baniján, Kordunban, Likában és Nyugat-Szlavóniában sem történt igazságtétel a népünket ért fájdalmakért, sőt, Koszovón is anyáink könnyeibe fulladt az. Emlékezzünk Szent Vukašin, a jasenovaci mártír megrendítő szavaira, melyeket a gyilkosához intézett. Az áldozat a gonosz felett aratott győzelmet, amikor a minden emberségétől megfosztó hóhérnak a következőket mondta: „Fiam, te csak végezd a dolgod.” ” – mondta Bakić.
Kijelentette, hogy bár készek a közös jövő építésére, nem hunynak szemet a történelem átírására irányuló, egyre gyakoribb és durvább kísérletek felett.
„Ámbár nem vagyunk készek nézni azt, hogy a szerb nép bizonyos tagjai megpróbálják elbagatellizálni és elferdíteni szenvedésünket, miközben becsmérlő névvel illetik a szerb hazafiakat! Nincs jogunk figyelmen kívül hagyni a jelen történéseit. Ez rendkívül veszélyessé válhat, ha nem térünk észhez és megengedjük, hogy a fiatalokat olyan értékekkel mérgezzék, amelyek nem méltóak egy keresztényhez. Kötelességünk ápolni az emlékezés kultúráját, átadni az igazságot az új generációknak, nem azért, hogy szomorúságot vagy bosszút tápláljunk, hanem hogy egy igazságosabb, őszintébb és emberségesebb társadalmat építsünk” – mondta Bakić.
Kiemelte, hogy a Vihar hadművelet a szomorúságot jelképezi, a szomorúság pedig csendet követel. Nem hangos jelszavakat, kiabálást és fütyülést.
„Éppen ezért a szokásostól eltérően fejezem be a beszédemet, mégpedig egy üzenettel a jövő nemzedékének. Kedves fiatalok, szerb fiatalok, és ti is, akik nem vagytok szerbek, de tisztelitek a földet, ahol éltek: veszélyes idők járnak! A felejtés megsemmisít minket, mert elveszi tőlünk a jogot a jövőnkhöz. Ne hagyjátok, hogy elhalványuljon az emlékezet Jadovnot, Jastrebarskot, Glinat, Jasenovacot, a Petrovaci utat, Bratunacot, Staro Grackot, Banjskat, Prizrent, Gazimestant illetően, ahol őseitek szenvedtek, mert ha ők nincsenek, ti sem lennétek! Örök dicsőség a szerb mártíroknak, akik a Vihar és más hadműveletekben hunytak el. Szenvedésük előtt a földig hajolunk! Szerbia nem felejt! Örök dicsőség nekik!” – zárta beszédét Stevan Bakić polgármester.
A Városháza dísztermében megrendezett tribün előtt, Dragoslav Bokan a sajtó képviselőinek kijelentette, hogy a nagyon rövid ideig tartó, ám mély nyomokat hagyó Vihar fedőnevű hadművelet után úgy tűnt, hogy az etnikai tisztogatás népirtásba torkollott, az ott élő szerbek hangja pedig elnémult, és már senki sem emlékszik szenvedésükre. Úgy tűnt, ez a bűncselekmény nem csak feljegyzés nélkül, de büntetlenül is marad.
„Azonban az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy az emberekben lassan nő a szenvedéseink iránti tudatosság, és valamiféle együttérzés és megértés az etikai értékrendünket illetően. Népünk szenvedése kötelez minket, mert az emlékezés révén megerősödünk, és így nem hagyjuk, hogy ellenségeink megijesszenek vagy szétszakítsanak. És bekövetkezik az az egység, amelytől ellenségeink rettegnek, és amelyet az épület előtt dühöngő csoport a mai napon is esztelen fütyüléssel igyekszik megzavarni. Temetéseken az emberek nem viselkednek barbár módon, mert a tragédiával szembeni tisztelet egyetemes érték, még az indián és bennszülött törzseknél is. Bár náluk ez a fajta tisztelet hiányzik, szerencsére nálunk jól látható” – hangsúlyozta Bokan.
Elmondta, hogy már kétszer is volt szerencséje részt venni a megemlékezés ezen nehéz pillanatain. Ezek az események segítenek emlékezni a múltra anélkül, hogy csüggednénk és erőt adnak a jövőhöz, az elkövetkező évhez, a következő megemlékezéshez.
„Idén emlékezünk az események 30. évfordulójára. Tanúi vagyunk annak, hogy Krajina él – igaz már nem Dalmáciában, Baniján, Likán, Kordunban, hanem egész Szerbiában és az egész világon. Krajina érzésként, szülőföldként él bennünk, és emlékként azokra az áldozatokra, akiket soha nem fogunk elfelejteni. Amíg él az emlékük, addig ők is élnek. Amíg emlékezünk erre a napra és az összes többire, elmondhatjuk, hogy méltó utódai vagyunk Vuk Mandusićnak, Nikola Teslának és mindazoknak, akik dicsőséget hoztak ezekre a területekre egészen ezen tragédiáig, történelemünk legnagyobb próbatételéig. Ezt a próbatételt akkor nyerjük meg, ha lassanként, évről évre összegyűlünk, és ha a média végre megérti, hogy ez nem pusztán megemlékezés, hanem azt akarjuk megmutatni, hogy a népünk életerős, és a gyászból nem a bosszúvágy, hanem a túlélés ösztöne fakad.” – hangsúlyozta Bokan.
A tribün alakalmával átadták a „Pakračka gramata“ elismerést is, amely egy díj, méltatás és köszönetnyilvánítás a szerb nép emlékezete megőrzéséért. Az idei díjazott Milan Čeleketić, a Krajinai Szerb Hadsereg nyugalmazott altábornagya volt, akinek az oklevelet Stojan Prodanović, a „Pakrački dekret” és a „Pakrački svijet” című lapok alapítója és főszerkesztője adta át.
A Városháza dísztermében tartott tribünt a szabadkai Mironosice női kórus nyitotta meg a himnusszal. A tizenegy éves Milica Panić pedig a Kis ház című dallal zárta azt, így emlékezve azokra az otthonokra, melyeket a menekülők maguk mögött hagytak, és azokra a gyökerekre, amelyeket – bár kitéptek – soha nem felejtettek el.
A rendezvényt az Észak-bácskai Szerb Egyesületek Szövetsége, valamint az újvidéki Svetozar Miletić Alapítvány szabadkai irodája szervezte. A Vihar fedőnevű hadművelet során elhunyt szerb áldozatokra való megemlékezés 30. évfordulóját egy kisebb csoport igyekezett fütyüléssel, kiabálással és bekiabálásokkal megzavarni a Városháza díszbejárata előtt megrendezett „Az emlékezés kultúrája: a Vihar fedőnevű hadművelet fényképekben“ elnevezésű kiállításon.
