A képviselő-testület a város lobogójának felvonásával és a Városháza dísztermében tartott ünnepi ülésével emlékezett meg Szabadka város napjáról. Hagyományosan a városnapi ülésen adják át a díszpolgári címmel és a Pro Urbe díjjal járó okleveleket és plaketteket. Stevan Bakić, Szabadka polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy véleménye szerint az a városvezetés, amelynek az elmúlt négy évben az élén állt, nagyon sikeres volt és maximálisan elhivatottan törekedett arra, hogy a lehető legjobb eredményt érje el. Elmondta, a jelenlegi városvezetés, melyet ebben a mandátumban fog vezetni, a legtöbb energiát a hazai és külföldi beruházások vonzására, az ipari és a vámszabad terület bővítésére, a meglévő munkahelyek megőrzésére és újak megnyitására, valamint a munkanélküliség csökkentésére összpontosítja.
Emlékeztetett arra, hogy városunk és hazánk számára az egyik legfontosabb projekt a Belgrád–Budapest gyorsvasút részét képező, az Újvidéktől a magyar határáig, vagyis a kelebiai határátkelőig húzódó szakaszának rekonstrukciója és korszerűsítése.
„Idén novemberre kell elkészülnie a gyorsvasút Belgrád–Szabadka szakaszának, és az előrejelzések szerint már decemberben megindulhat a rendszeres vasúti forgalom. Ez a projekt bevezeti Szabadkát a 21. századba, és maradandó örökség lesz a jövő generációi számára. Önkormányzatunk egyébként készségesen megfelelt az ilyen nagy projektek minden kihívásának, és a telkek kisajátításától kezdve az előkészítő munkálatok kivitelezőivel történő egyeztetéséig maximálisan kivette részét e rendkívül összetett munkából, amely nemcsak modern közlekedési kapcsolatot biztosít majd, de magában foglalja a pályaudvar történelmi épületének felújítását, annak a területnek a korszerű rendezését, ahol a vasút is áthalad a városközponton, és sok más előnyt jelent mindannyiunk számára” – mondta Bakić polgármester.
Minden szabadkai számára kiemelt jelentőségű a Tiszta Szerbia elnevezésű országos projekt, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb beruházása a szennyvízkezelési infrastruktúra fejlesztése terén, amelyen keresztül Szabadka város, valamint Bajmok és Csantavér települések 110 kilométernyi szennyvízhálózatot és két új szennyvíztisztítót kapnak.
„A közműfelszereltségen túl a szabadkaiak életszínvonala is javul majd ezzel a projekttel, ami abban is megmutatkozik, hogy csökken majd a környező földeknek az emésztőgödrök általi szennyezése. Ez a projekt megoldja majd városunk területén a szennyvíz-elvezetés több évtizedes problémáját” – mondta Bakić.
Egészen biztos, – tette hozzá – hogy az elkövetkező időszakban megtörténik a Sándori szeméttelep szanálása és rekultivációja is.
„Ennek a számunkra kiemelten jelentős projektnek a megvalósítás három fázisban történik majd. A Szerb Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma és Szabadka város az első két fázisra már 387,4 millió dinárt különítettek el“ – emelte ki Bakić polgármester.
Rámutatott, hogy a jelenlegi városvezetés egyik prioritása a városi és elővárosi utak építése, felújítása, de az önkormányzat emellett beruházásokat eszközöl az oktatás és az óvodai nevelés, valamint az egészségügyi ellátás terén, a kommunális infrastruktúra kiépítésében, a mezőgazdaságban, a környezetvédelemben, a turizmusban, a kultúrában és a sportban, de igyekszik a regionális és a határokon átívelő együttműködést is intenzívebbé tenni.
– Kiemelt figyelmet fordítunk legidősebb polgártársainkra is, hogy méltó öregkort biztosítsunk számukra, amit mindenképpen megérdemelnek. Egyik célunk az lesz, hogy még jobb feltételeket teremtsünk a fiatalok, tanult emberek számára, hogy Szabadkán maradjanak, és hozzájáruljanak annak haladásához, fejlődéséhez, de hazánk, Szerbia haladásához és fejlődéséhez is” – mondta Bakić polgármester.
Kiemelte, hogy az állami gondoskodásnak és a magasabb kormányzati szintek hathatós támogatásának köszönhetően idén megvalósul a Szabadkai Népszínház épületének újjáépítése, átalakítása és bővítése, valamint az egyes funkcionális egység teljes berendezése, ami magában foglalja a teljes épületet, kivéve a koncerttermet, amely a kettes számú funkcionális egységet képezi.
„Szeptember 15-re minden elkészül, mert addigra meglesz a használatbavételi engedély. Városunk ezzel az épülettel minden technológiai és térbeli lehetőséget megkapott ahhoz, hogy a régió egyik színházi és kulturális központjává váljon, amely méltó körülmények között tud saját produkciókat, fesztiválokat és egyéb előadóművészeti rendezvényeket szervezni, és képes lesz a szomszédos országokkal is intenzív együttműködést folytatni” – mondta Stevan Bakić .
Kiemelte: a jelenlegi városvezetés munkájával a jövőben – mint ahogy eddig is –, Szabadka lakosságának érdekeit szolgálja majd.
„Célunk, hogy minél biztonságosabb jövőt biztosítsuk számukra, és mindent megteszünk azért, hogy életük még jobb legyen. Minden megvalósítani kívánt projektünkön, tevékenységünkön és célunkon keresztül továbbra is megőrizzük és ápoljuk azt, ami – ezúttal is megismétlem – nemcsak városunk, de Vajdaság és Szerbia egyik legnagyobb értékét képezi, ez pedig a sokszínűség gazdagsága etnikai, kulturális és minden egyéb vonatkozásban” – hangsúlyozta ki Stevan Bakić.
Jókívánságait tolmácsolva a lakosságnak Szabadka város fennállásának 245. évfordulója alkalmából, gratulált Kern Imre technológiai mérnöknek is a díszpolgári címhez, amit kiemelkedő és maradandó életművével, a város fejlődéséhez való hozzájárulásával érdemelt ki, valamint a Pro Urbe díjasoknak, a Szabadkai Gyermekszínház Művelődési Intézménynek, Pekár Tibor nyugalmazott hegedűtanárnak és a Szabadkai Közkórház Onkológiai Osztályának. A Pro Urbe díjat olyan kiemelkedő alkotásokért ítélnek oda, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak Szabadka város hírnevének öregbítéséhez, anyagi és szellemi értékeinek növeléséhez.
Beszéde végén köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték a városnapi ünnepi ülést, különösen magyarországi, horvátországi és romániai barátainknak.
Megköszönte a montenegrói Berane, Pljevlja és Nikšić községek képviselőinek, a Boszniai Szerb Köztársaság és a szerbiai községeket képviselőknek, és külön köszönetét fejezte ki déli tartományunk küldöttségeinek, Novak Živićnek, Pristina város ideiglenes hatósága elnökének és Srđan Popovićnak, a Koszovói Közigazgatási Körzet vezetőjének, akik – mint mondta – a Koszovóban elkövetett atrocitások, a Kurti vezette terroristák gaztettei ellenére is eleget tettek a meghívásnak és eljöttek Szabadka Város Képviselő-testületének ünnepi ülésére.
„Köszönet illeti Aleksandar Vučić szerb elnököt – aki egyben Szabadka város díszpolgára is – a városunk számára rendkívül fontos projektek megvalósításában nyújtott óriási támogatásáért, de a Szerbia valamennyi polgára életkörülményeinek javítása és országunk imázsának nemzetközi keretek közötti erősítése iránti elkötelezettségéért. Köszönetet mondok a Szerb Köztársaság Kormányának és a Tartományi Kormánynak is a nagy és önzetlen támogatásukért” – zárta szavait Stevan Bakić polgármester.
Gyivánovity Dániel, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke beszédében megemlékezett azokról az időkről, amikor Szabadka elnyerte a szabad királyi városi rangot.
„A szabad királyi város státuszának elnyerésével Szabadka nemcsak új nevet kapott, de egyben lehetőséget is arra, hogy kilépjen a provincialitás árnyékából, illetve, hogy Közép-Európa politikai, gazdasági és kulturális értékeinek megfelelően fejlődjön. Ma, szeptember 1-jén ünnepeljük a 245. évfordulóját annak az elibertációs ünnepségnek, amelyen felolvasták a Szabadkát szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevelet, és ezzel a város új, királyi nevet is kapott, mint Maria Theresiopolis.“ – mondta Gyivánovity Dániel.
Többek között kiemelte a vasúti közlekedésnek, de különösen a Szabadka-Szeged vonalnak Szabadka fejlődésében játszott hatalmas szerepét.
„A Szabadka és Szeged között közlekedő vasút döntően befolyásolta a város fejlődését, lehetővé tette a mezőgazdasági termékek exportját, a kereskedelem, a vállalkozás és az ipar fejlődését“ – mondta Gyivánovity Dániel.
Szavai szerint Szabadka számára létfontosságú a vasúti közlekedés és a közúti infrastruktúra fejlesztése: a Belgrád-Budapest vasúti folyosó felújításával és korszerűsítésével, melynek Szabadka-Belgrád szakasza hamarosan, november végére elkészül; továbbá Szabadka-Szeged vasútvonal újbóli üzembe helyezése, a Zenta felé vezető vasúti pálya és a Zombor felé vezető vasút felújítása, a Bajára vezető vasúti közlekedés tervezett újraindítása által Szabadka, Belgrád után, az ország legfontosabb vasúti csomópontjává válik.
A képviselő-testület elnöke kitért Szabadka egykori polgármesterének, Biró Károlynak a város fejlődésében és kiépítésében játszott kiemelkedő szerepére is.
„Az építkezés és a város fejlesztése Bíró Károly polgármestersége alatt tetőzött. 1903. szeptember 17-én adták át ünnepélyesen az új zsinagóga épületét. Mi, szabadkaiak évtizedeken át tehetetlenül néztük ennek a csodás épületnek a pusztulását, és kissé bele is törődtünk, hogy soha nem fog már régi pompájában tündökölni. Volt viszont egy ember (ember – a szó legnemesebb értelmében), aki nem nyugodott bele ebbe, mint ahogyan sok más dologba sem. Nem nyugodott bele abba sem, hogy népeink között történelmi viszály áll fenn. Kezdeményezésére és bölcs politikai ténykedésének köszönhetően 11 évvel ezelőtt megkezdődött a szerb-magyar történelmi megbékélési folyamat és eltörölték a kollektív bűnösség fogalmát. Az ő munkájának hála a két ország közötti kapcsolat – és ami számunkra még fontosabb – a népeink közötti viszony – még soha nem volt ilyen jó. Mindezt Pásztor Istvánnak köszönhetjük, aki tavaly október 30-án tragikus hirtelenséggel távozott el közülünk, de előtte még megmutatta nekünk a helyes utat. Mindannyiunkat lekötelezett ezzel, és biztos vagyok benne, hogy szívünkben még nagyon sokáig fog élni, neve pedig a történelemkönyvekben fennmarad“ – mondta Gyivánovity Dániel.
Emlékeztetett arra is, hogy szintén Bíró Károly polgármestersége idején, 1912. szeptember 15-én adták át rendeltetésének a Városházát, ezt a nagyszerű épületet, Szabadka szimbólumát és büszkeségét. Ezzel egyidejűleg fejeződtek be a munkálatok a palicsi szecessziós építmény-együttesen is, amit a Víztorony, a Vigadó, a Női strand, a Zenepavilon és az Emlékkút képeznek.
„Mindannyiunk, de mindenekelőtt Szabadka város időn júliusban megalakult képviselő-testületének feladata és kötelezettsége, hogy közös munkával és bölcsességgel alakítsuk közösségünk jólétét. A város fejlesztése megköveteli a politikai döntéshozók közös fellépését és a politikai partnerek kölcsönös tiszteletét. Biztos vagyok benne, hogy kiválóan együtt fogunk majd működni, polgáraink érdekei által vezérelve, és elkötelezetten együtt fogunk dolgozni a városunk javát szolgáló projekteken. Városunkat és szülőföldünket szolgálni megtiszteltetés, büszkeség és kiváltság.“ – zárta beszédét Gyivánovity Dániel.
A díjazottak nevében Kern Imre, Szabadka díszpolgára szólt a jelenlévőkhöz.
Szabadka Város Képviselő-testületének városnapi ülését alkalmi zenés műsort tette még ünnepélyesebbé, kezdetén pedig elhangzott a himnusz, a Sveti Roman Melod egyházi kórus előadásában.
Gyivánovity Dánielnek, a Képviselő-testület elnökének beszéde