Stevan Bakić, Szabadka polgármestere és Darko Glišić közberuházási miniszter ma megtekintették a szabadkai Đuro Salaj Általános Iskola felújítási és bővítési munkálatait. A mintegy 295 millió dinár értékű beruházásnak köszönhetően az iskolában nagyszabású munkálatok zajlanak, amelyek keretében többek között teljesen felújítják a hatvanas évekből származó iskolaépületet, valamint az összes vezetékrendszert. Emellett a már meglévő épülethez egy új részt is hozzáépítenek, amely egy tornateremből és egy tantermi szárnyrészből áll majd.

Bakić polgármester ebből az alkalomból kijelentette, hogy Szerbia Kormányának, a Közberuházási Minisztériumnak és Darko Glišić miniszter úr elkötelezettségének köszönhetően a Đuro Salaj Általános Iskolában végre megoldódik a már több évtizede fennálló probléma, a tornaterem hiánya. Hozzátette, hogy a nettó csaknem 295 millió dináros beruházás megvalósításával az oktatás egy funkcionális, biztonságos és korszerűen felszerelt létesítményben fog zajlani.
„A meglévő épület alapalapterülete 1.300 négyzetméter. Ehhez hozzáépül egy 2.370 négyzetméteres épületrész, amely két funkcionális egységből, egy tornateremből és egy tantermi szárnyrészből áll majd. Mindez azt jelenti, hogy az iskolaépület alapterülete az átépítés, a felújítás és a bővítés után mintegy 3.670 négyzetmétert tesz ki. A 2025/2026-os tanévben az általános iskola tanulóinak létszáma 260 fő, akik összesen 20 osztályba tagozódtak, ebből tizenkét osztályban szerb és nyolc osztályban magyar tannyelven folyik az oktatás” – mondta Bakić.

Bakić polgármester utalt arra, hogy Glišić miniszter úr már múlt év júliusában is megtekintette a Đuro Salaj Általános Iskolában zajló munkálatokat. Mint fogalmazott, a mai látogatás is ékes bizonyítéka annak, hogy Szerbia Kormánya és Darko Glišić miniszter úr is szívükön viselik azon intézmények állapotát, amelyekben gyermekeink tanulnak, továbbá gyakorlati intézkedéseket is tesznek annak érdekében, hogy szavatolják a lehető legszínvonalasabb és legbiztonságosabb tanulási és munkakörülményeket.
„Ez az iskola eddig is kiváló eredményeket ért el, a projekt befejezése után pedig még jobb eredményekre számítok. Az iskolának kiváló igazgatónője van Mimica Andrić személyében, munkájának minőségét pedig hatodik mandátuma bizonyítja a legjobban. Záró gondolatként hangsúlyoznám, hogy mindazon kihívások ellenére, amelyekkel ezekben a nehéz időkben hazánknak és a világnak szembe kellett néznie, Szabadkán a munka és a fejlesztések egy pillanatra sem torpantak meg. Nem is fognak megtorpanni, miként az Aleksandar Vučić elnök által vezetett, modern és fejlődő Szerbia építése sem állhat meg, és nem is fog megállni” – hangsúlyozta Stevan Bakić polgármester.

Darko Glišić miniszter úr szavai szerint a Đuro Salaj Általános Iskola volt az egyetlen általános iskola Szabadka város területén, amely nem rendelkezett tornateremmel. A meglévő épület felújítását és a tornaterem hozzáépítését célzó projekt révén most lehetőség nyílik arra, hogy az iskola diákjai ugyanolyan körülmények között tanulhassanak, mint a többi gyermek Szabadka város területén.
„A munkálatok során ugyan előre nem látható körülmények merültek fel, de bízom benne, hogy a 2026/2027-es tanév téli szünetéig – pontosabban január 27-ig, Szent Száva, az iskolák védőszentjének napjáig – sor kerül az épület átadására, és a diákok, valamint a tanárok visszatérhetnek a saját iskolájukba. Ügyelni fogunk arra, hogy a tantermek felszerelése minden hatályos szabványnak megfeleljen, biztosítva, hogy ezen intézmény diákjai országos viszonylatban is a legmagasabb színvonalú környezetben járhassanak iskolába” – emelte ki Darko Glišić.

Glišić miniszter úr elmondása szerint országszerte mintegy 28 objektum áll jelenleg rekonstrukció, illetve építés alatt.
„Arra számítunk, hogy az épületek fele a nyár folyamán elkészül, de már készülünk az új projektekre is, amelyeket az idei év végén és a következő év elején indítunk el. Úgy gondolom, hogy az oktatásba és a gyermekekbe való befektetés olyan beruházás, amely mindig kifizetődik, és a legjobb eredményeket hozza. Ma a szerbiai iskolai létesítmények sokkal szebbek, korszerűbbek, kényelmesebbek és biztonságosabbak. A pedagógusok munkakörülményei pedig összehasonlíthatatlanul jobb színvonalat mutatnak, mint másfél évtizeddel ezelőtt” – húzta alá Darko Glišić.
