loader image

Bakić polgármester Luca Gori olasz nagykövettel találkozott

Bakić polgármester Luca Gori olasz nagykövettel találkozott

Stevan Bakić, Szabadka polgármestere ma Luca Gorival, Olaszország nagykövetével találkozott a Városházán, akivel a kölcsönös tiszteleten és közös érdekeken alapuló partnerség megerősítéséről, valamint a több területet is felölelő együttműködés fejlesztéséről tárgyalt, különös tekintettel a kulturális kapcsolatok élénkítésére.

Bakić polgármester a Városháza zöld termében folytatott találkozót követően a médiának azt nyilatkozta, hogy különösen nagy örömére szolgált, hogy ma találkozhatott Szerbia egy jó barátjával, az olasz nagykövettel, Luca Gorival, aki – mint mondta – jól ismeri a városban rejlő lehetőségeket.

„Kinevezésem óta ez a második találkozónk, ami jól bizonyítja Olaszország különleges viszonyát városunkhoz és országunkhoz. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy 2022. november 24-én Szabadka adott otthont az Olasz Gazdaság Nyílt Napja elnevezésű nagyszerű rendezvénynek, amelyen Gori nagykövettel közösen vettünk részt” – mondta Bakić.

A két ország közötti kapcsolatról annyit mondott, hogy Szerbiát és Olaszországot hagyományosan jó, baráti viszony köti össze, valamint egy olyan erős partnerség, amely a politika, a gazdaság és a kultúra terén is sikeresen fejlődik.

„Ez a találkozó egyúttal jó alkalom volt arra is, hogy köszönetet mondjak azért a támogatásért, amelyet Olaszország nyújt Szerbiának az európai integrációs folyamatban, valamint az Európai Unió bővítési politikája melletti kiállásáért is. De amint tudják, ezért nemrégiben személyesen Aleksandar Vučić köztársasági elnök is nyilvánosan köszönetet mondott” – emelte ki Bakić polgármester.

Hangsúlyozta azt is, hogy büszke a Szabadka területén működő számos olasz vállalat, bank és biztosítótársaság jelenlétére.

„Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a szabadkai vámszabad övezetben jelenleg tizenkét vállalat működik, köztük két olasz: a Plastik Kam ist, valamint a nagykikindai részleggel rendelkező Zoppas Industries, amely szintén a szabadkai vámszabad övezethez tartozik. A Calzedonia csoporthoz tartozó Gordon vállalat ugyan a Kisbajmok Ipari Parkban működik, de nem a szabadkai vámszabad övezeten belül. Emellett Szabadka város területén tevékenykedik még az Ondaplast Balkan és az Elektroremont Kft. is. Különösen büszke vagyok a Piazza Italia Olasz Kulturális Központ jelenlétére is, amely 2015. szeptember 14-én nyílt meg. Belgrád és Újvidék után Szabadka volt a harmadik város Szerbiában, ahol olasz művelődési központ létesült” – mutatott rá Bakić polgármester.

Kiemelte, hogy a baráti hangvételű beszélgetés során külön hangsúlyt kapott, hogy Olaszország rendkívül fontos külkereskedelmi partnere az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet Regionális Gazdasági Kamarájának is, amely Ada, Topolya, Magyarkanizsa, Kishegyes és Zenta községeket, valamint Szabadka várost foglalja magába.

„Az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet Regionális Gazdasági Kamarájának területén működő vállalatok Olaszországgal folytatott teljes áruforgalma 2025-ben 207 millió dollárt tett ki, amiből az export 116,8 millió, az import pedig 90,2 millió dollárt ért el. Olaszország a kamara területén a top öt kereskedelmi partner között szerepel, és a tavalyi év végén a harmadik helyet foglalta el Németország és Magyarország mögött, megelőzve Ausztriát és Kínát. Ez a legjobb mutatója gazdasági együttműködésünknek, ugyanakkor még jelentős tér van annak további fejlesztésére és partnerségünk elmélyítésére” – hangsúlyozza Bakić polgármester.

Beszéde végén még egyszer köszönetet mondott Luca Gori nagykövetnek a mai látogatásért, és üzenetében hangsúlyozta, hogy Szabadka városa Őexcellenciáját és minden olasz beruházót mindig tárt karokkal fogad.

„Olaszország és Szerbia hagyományosan jó viszonya, valamint erős partnersége a garancia arra, hogy együttműködésünk a jövőben is fejlődni fog. Őexcellenciájával egyetértettünk abban, hogy mi magunk is törekedni fogunk ezen kapcsolatok elmélyítésére. Megkértem Luca Gori nagykövet urat, hogy Szabadka város és a saját nevemben is üdvözölje azokat az olasz üzletembereket, akikkel a találkozónk után egyeztet. Kértem, adja át nekik, hogy a Városháza és a csapatom bármikor készséggel áll a rendelkezésükre, legyen szó bármilyen felmerülő probléma megoldásáról vagy bármilyen segítségnyújtásról. Megérdemlik ezt, hiszen óriási mértékben hozzájárulnak a város fejlődéséhez. Végezetül kellemes időtöltést kívánok Őexcellenciájának városunkban, kiemelve, hogy őt, és minden, nálunk befektetni tervező olasz beruházót, tárt karokkal várunk” – zárta szavait Stevan Bakić polgármester.

Luca Gori nagykövet külön köszönetet mondott Stevan Bakić polgármesternek a szívélyes fogadtatásért, és mint fogalmazott, különösen nagyra értékeli az olasz vállalatok támogatását, valamint az együttműködésre való nyitottságát.

Kiemelte, hogy az olasz vállalatok rendkívül elégedettek a szerb hatóságokkal való együttműködéssel, úgy helyi, mint köztársasági szinten.

„Rendkívül sokat dolgozunk az olasz-szerb gazdasági együttműködésen. Tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta az ötmilliárd eurót, ami kiemelkedő eredmény. Ahogyan a gazdasági partnerséget, úgy a kulturális kapcsolatokat is szeretnénk továbbfejleszteni Olaszország és Szerbia között” – mondta Luca Gori.

Éppen ezért – mutatott rá a nagykövet – azt szeretnénk, hogy a Piazza Italia Olasz Kulturális Központ az Olaszország és Szerbia közötti sokoldalú együttműködés színterévé váljon.

„Elértük, hogy a központ nemzetközileg elismert olasz nyelvvizsgák szervezésére is jogosultságot szerezzen. Ez rendkívül fontos, különösen annak fényében, hogy Szabadkán nagy az érdeklődés az olasz nyelvtanulás iránt. Tudomásunk szerint van egy iskola, ahol az olasz nyelvett második idegennyelvként oktatják, és a Gimnáziumban is tanulhatják a diákok” – hangsúlyozta Luca Gori.

Elmondása szerint a cél a Piazza Italia Olasz Kulturális Központ megerősítése, valamint az, hogy a belgrádi Olasz Kulturális Központtal együttműködve Szabadkán is különböző rendezvényeket szervezzenek.

„Szeretnénk még szorosabbra fűzni az együttműködést a város csodálatos intézményeivel, különös tekintettel a gyönyörű Népszínházra. Emellett szeretnénk, ha a Piazza Italia Olasz Kulturális Központ összekötő kapocsként működne a hatóságokkal, a vállalatokkal és a kulturális intézményekkel való együttműködésben, és természetesen az olasz nyelv terén is.” – hangsúlyozza Luca Gori.

A megbeszélésen részt vett Zagorka Panić városi menedzser és polgármesteri tanácsos, valamint Srđan Samardžić polgármesteri tanácsos is.

Previous Kertes vidéki házak kiosztásával megoldódott két áttelepült család lakhatási problémája

Суботица - Szabadka - Subotica © 2025. hu.subotica.ls.gov.rs