loader image

Koszorúzással és virágokkal emlékeztek meg július 4-éről, a harcosok napjáról

Koszorúzással és virágokkal emlékeztek meg július 4-éről, a harcosok napjáról

Egy perces néma főhajtással és a Fasizmus áldozatainak terén található emlékmű megkoszorúzásával emlékeztek meg ma Szabadkán július 4-éről, a harcosok napjáról. A fasizmus elleni küzdelemben elhunytak előtt tisztelgett a Népfelszabadító Háború Harcosainak Egyesülete, Szabadka Város, az Észak-bácskai Körzet, a harcosok, illetve más szervezetek képviselői, valamint a polgárok.

A jugoszláv népek felkelésének napjaként is ismert harcosok napjára való visszatekintéssel a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottsága 1941. július 4-i belgrádi ülésének évfordulóját is felidézték, amelyen a fegyveres felkelés megindításáról döntöttek. Az ülésnek otthont adó épületet a háborút követően Július 4-e Múzeummá alakították.

A harcosok napját 1956. április 26-án nyilvánították állami ünneppé, és azóta évente megemlékeznek róla országszerte. A JSZSZK felbomlását követően először a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, később pedig már csak Szerbia emléknapjává lett. 2001-ben azonban a szerb kormány döntése értelmében az országban is eltörölték. Az emléknapot a Népfelszabadító Háború Harcosainak Egyesülete nem hivatalosan ma is megtartja.

Koszorúk és virágok elhelyezésével a Jadran épületénél található, Sava Halugin által készített Hűségükért elnevezésű emlékműnél, valamint egyperces néma főhajtással ma adóztak azon polgártársaink emléke előtt is, akik a múlt század kilencvenes éveinek háborúiban vesztették életüket.

A megemlékezésen elhangzott, hogy áldozatuk emléke a társadalom örök kötelezettsége kell hogy maradjon, csakúgy, mint az antifasizmus és a szolidaritás értékeinek ápolása.

Previous Megnyitották a Szabadkai Nikola Tesla-napok elnevezésű rendezvényt

Суботица - Szabadka - Subotica © 2025. hu.subotica.ls.gov.rs